BMe Kutatói pályázat


 

Szalai László

 

 

 

BMe kutatói pályázat - 2020

 

III. díj

 


Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola 

Gazdálkodástudományi Kar, Közgazdaságtan Tanszék

Témavezető:  Dr. Ligeti Zsombor

Montezuma bosszúja

A kutatási téma néhány soros bemutatása

Személyes tapasztalatom alapján állíthatom, hogy a Mexikóba látogató turisták gyakran szenvednek az ottani ételek okozta görcsös rosszulléttől, amelyet a helyiek csak úgy emlegetnek: Montezuma bosszúja. Az utolsó azték uralkodó mesés vagyonán keresztül átkozta meg az őt legyőző Hernan Cortést, örökké tartó szenvedésre, soha nem múló éhségre és szomjúságra kárhoztatva a konkvisztádorokat. Ha nem is pont a kalózlegendákban leírt formában, de Montezuma bosszúja néhány évtized múltán tényleg utolérte a hódítókat... A Spanyol Birodalom a XVI. század szuperhatalmából a XIX. század végére egy világszinten jelentéktelen, viszonylag szegény országgá zsugorodott. Dél-Amerika bőséges természeti erőforrásai nemhogy felvirágoztatták volna a Birodalmat, hanem egyenesen a vesztét okozták (Drelichman, 2005).

Ráadásul, nincs ez másképp napjainkban sem; a korábbi gyarmat Venezuela, amely a világ legnagyobb olajkincse felett rendelkezik, jelenleg egy széteső, hiperinfláció sújtotta hiánygazdaság. De ezen kívül is számos közel-keleti, latin-amerikai, és afrikai ország példája igazolja, hogy a természeti erőforrások bősége sokszor inkább akadályozza, mintsem előmozdítaná a gazdasági növekedést és a társadalmi fejlődést (lásd. 1. ábra). A klasszikus elméletek ugyanakkor a termelő tőke részeként értelmezik a természeti erőforrásokat és pozitív növekedési hatásokat társítanak hozzájuk. Ebből következik a bőség paradoxona (paradox of plenty), avagy az erőforrások átka (resource curse), amely tágan értelmezve a természeti erőforrások negatív növekedési és fejlődési hatásait leíró elméleteket foglalja össze.

  1. ábra: A természeti erőforrások és a gazdasági növekedés kapcsolata, forrás: Szalai, 2011, p. 118.

 

A kutatóhely rövid bemutatása

A Közgazdaságtan Tanszék klasszikus kutatási területei közé tartozik a makrogazdasági növekedési modellek elméleti és empirikus vizsgálata, valamint a hozzájuk kapcsolódó gazdaságpolitikai lehetőségek értékelése. Portfóliónkban ezen felül hagyományosan megjelennek az intézményi és a nemzetközi közgazdaságtan, a gazdaságtörténet, valamint a játékelmélet problémái is. Az én kutatómunkám is ezen ismeretek szintézisére épül.

 

A kutatás történetének, tágabb kontextusának bemutatása

A közgazdaság-tudomány hosszú időn keresztül nem szentelt kitüntetett figyelmet a természeti erőforrásoknak, hanem rendszerint megelégedett a kitermelés, feldolgozás, és felhasználás folyamatának optimalizálásával. A klasszikus elméletek pedig, mint a Solow-féle növekedési modell vagy a külkereskedelem ricardói modellje, világos keretet szolgáltattak a növekedési hatások megértéséhez. Sőt, az ún. big push elmélet egyenesen a fejlődés zálogát látta a természeti erőforrásokban, amelyek egész nemzetgazdaságokat képesek kiszabadítani az alacsony jövedelmi csapdából (Murphy et al., 1989). Eszerint a kitermelés és értékesítés nyomán kibontakozó keresleti sokk tovagyűrűző hatásai olyan pozitív externáliákat generálnak, amelyek hozzájárulnak az iparosítás és az infrastruktúra-fejlesztés jelentős elsüllyedt költségeinek finanszírozásához, a méretgazdaságosság eléréséhez, valamint a humántőke-állomány fejlesztéséhez. A kilencvenes évek során azonban ennek szögesen ellentmondó empirikus eredmények láttak napvilágot (Sachs & Warner, 1995, 1997, Salai-i-Martin, 1997), amelyek további kutatásokat inspiráltak és máig tartó intenzív vitát indítottak az erőforrások fejlődési hatásairól. A probléma komplexitását fokozza, hogy ezek a hatások csak feltételesen, közvetett csatornákon keresztül érvényesülnek és jelentősen eltérő növekedési pályákat generálnak. Létezik ugyan a negatív hatásokat a klasszikus keretek tárgyaló elmélet, az ún. holland kór (Corden & Neary, 1982), de az hiányosságai miatt alkalmatlan a gyakorlatban tapasztalható sokszínűség leírására. Távlati célom egy, az eddigi kutatási eredményeket szintetizáló és kiegészítő, multidiszciplináris, de mégis koherens elmélet kidolgozása, amely nemcsak a bőség paradoxonát, hanem a Norvégiához vagy Botswanához hasonló erőforrás-alapú sikertörténeteket is kielégítően magyarázza.

 

A kutatás célja, a megválaszolandó kérdések

Kutatási tevékenységem a természeti erőforrások gazdasági növekedésre és társadalmi fejlődésre gyakorolt komplex hatásának jobb megértésére és pontosabb leírására összpontosít. A jelentős akadémiai érdeklődés ellenére a bőség paradoxona továbbra is feloldatlan (Papyrakis, 2016): A különböző, sokszor egymásnak ellentmondó empirikus eredmények és elméleti modellek, akár egy kirakós játék darabjai, még nem alkotnak egységes képet. Célom, hogy a darabokat összerendezve és szükség esetén kiegészítve, koherens elméleti rendszerben, valamint esettanulmányokkal és empirikus eredményekkel alátámasztva mutassam be Montezuma bosszújának hatásmechanizmusát. Ennek érdekében az alábbi, jelenleg még nyitott kérdésekre keresem a választ:

       A bőség paradoxona általános jelenség vagy csupán “délibáb” (James, 2015), amelynek érvényesülése nagyban függ az adott mintától és a statisztikai modellek specifikációitól?

       Milyen körülmények és feltételek esetén jelentkezik a paradoxon?

       Milyen közvetett csatornákon keresztül bontakozik ki az erőforrások átka?

       Mi különbözteti meg a sikeres és a lemaradó erőforrás-gazdaságokat?

       Milyen gazdaságpolitikai intézkedésekkel semlegesíthető az erőforrások átka?

 

Módszerek

Munkám elsősorban szintetizáló jellegű; óriások vállán állva az eddig elért eredmények rendszerezésére és egységes keretbe foglalására koncentrál. Jelenleg készülő disszertációmban közel 300 vonatkozó publikáció következtetéseit foglalom össze, a hiányos, elavult, vagy megkérdőjelezhető eredményeket pedig saját kutatással igyekszem teljesebbé tenni. Ennek során bemutatom a legfontosabb elméleti felvetéseket a mikro- és makroökonómia, a politikai, az intézményi, és a nemzetközi közgazdaságtan, valamint a játékelmélet területéről (lásd. 2. ábra) úgy, hogy közben a legalapvetőbb társadalmi és környezeti vonatkozásokat is érintem. Rendszerezem továbbá a kapcsolódó empirikus és kísérleti eredményeket, valamint egy saját koncepciót is felvázolok a bőség paradoxonának igazolására.

  1. ábra: A bőség paradoxonát magyarázó elméletek, forrás: Szalai, 2018a, p. 183.

 

Eddigi kutatásaim során regresszióanalízis segítségével vizsgáltam a természeti erőforrások növekedésre gyakorolt hatását, valamint különböző mintákon és időtávokon reprodukáltam korábbi empirikus eredményeket. Kiemelt figyelmet fordítottam az intézményrendszerrel történő kölcsönhatásra (Acemoglu et al., 2001), azon belül is az ún. megfelelőségi hipotézisekre (Boschini et al., 2007). Kidolgoztam egy gamifikált kísérleti koncepciót, amelynek segítségével különböző intézményi feltételek (játékszabályok) és erőforrás-ellátottság mellett modellezhető a makrogazdasági teljesítmény. Emellett szerzőtársaimmal a holland kórra épülő magyarázatok gyakorlati alkalmazhatóságát is teszteltük a gyémánt-exportőr Botswana példáján keresztül: Non-lineáris autoregresszív modellekkel vizsgáltuk, hogy van-e kapcsolat a gyémánt nemzetközi árindexe és a botswanai pula árfolyama között (Barczikay et al., 2020). Jelenleg azon dolgozunk, hogy ezt a módszertant további országok és más típusú erőforrások esetében is alkalmazzuk.

 

Eddigi eredmények

Kutatásom kezdeti szakaszában a bőség paradoxonát alátámasztó empirikus bizonyítékok robosztusságát vizsgáltam. Ennek során nemcsak reprodukáltam a korábbi kutatási eredményeket, de azok módszertanát különböző mintákra és aktualizált adatbázisokra is alkalmaztam (Szalai, 2011, 2018a). A regressziók eredményeit összegezve arra a következtetésre jutottam, hogy a bőség paradoxona feltételes jelenség, amelynek kialakulása nagyban függ az intézményi keretrendszertől (Szalai, 2018b), valamint az erőforrások fizikai tulajdonságaitól. Sikerült új empirikus bizonyítékokkal igazolnom a megfelelőségi hipotéziseket, amelyek szerint:

  1. A természeti erőforrások növekedésre gyakorolt hatásának előjele az intézményi minőség függvényében változik,
  2. A hatás mértéke pedig az erőforrások ”technikai megfelelőségétől” függ.

Az erőforrások átka tehát csak abban az esetben érvényesül, ha technikailag megfelelő erőforrások (pontszerű kitermelés, egyszerű feldolgozás, tárolás, és szállítás) alacsony minőségű intézményi környezettel (jogbiztonság, szólásszabadság, átláthatóság, elszámoltathatóság) párosulnak. Ezt a következtetést kísérleti úton is igyekszem alátámasztani egy jelenleg tesztelés alatt álló tantermi játék segítségével, amelyben egymással versengő gazdasági szereplők döntenek a köztulajdonban lévő erőforrás kitermeléséről, felhasználásáról és értékesítéséről. A kezdeti feltételek és a játékszabályok módosításával eltérő minőségű intézmények modellezhetők, majd a különböző konfigurációkkal ismételt játékok eredményei egymással összehasonlíthatók (Szalai, 2020). Az fejlődésgazdaságtani kérdéseken felül foglalkoztam az erőforrások gazdaságszerkezetre gyakorolt hatásával is. Botswana példáján keresztül szerzőtársaimmal azt vizsgáltuk, hogy a gyémántexport nyomán fellépő holland kór hogyan befolyásolja a feldolgozóipar helyzetét. Az elméleti következtetésekkel összhangban azt találtuk, hogy az exportbevételek jelentős reálárfolyam-erősödést indukálnak, amelynek következtében a feldolgozóipar nemzetközi versenyhátrányba kerül. Ezáltal az erőforrás-exportőr gazdaságok kiszolgáltatottá válnak a nemzetközi nyersanyagpiac volatilitásának, amely hosszú távon hátráltatja a diverzifikációt és a növekedést.

Az eddig elért eredményekről számos nemzetközi tudományos konferencián volt már lehetőségem beszámolni, illetve vendégelőadásokat és kapcsolódó kurzusokat is tartottam többek között spanyolországi, finnországi, és mexikói egyetemeken. A magyar és a spanyol mellett a legtöbb munkám angolul jelent meg, amelyek között találhatóak elismert nemzetközi folyóiratban közölt publikációk is.

 

Várható impakt, további kutatás

A természeti erőforrások és a gazdasági növekedés kapcsolatának empirikus bizonyítékokkal alátámasztott, egységes elméleti keretben történő leírása nemcsak a probléma jobb megértését, de hatékonyabb gazdaságpolitikai koncepciók kidolgozását is lehetővé teszi. A világ erőforrásfüggő gazdaságainak többsége fejlődő ország (lásd 3. ábra), amelyek továbbra is szenvednek Montezuma bosszújától. Távlati célom, hogy munkámmal olyan stratégiák kialakításához járuljak hozzá, amelyek elősegítik a természeti tőkében rejlő növekedési potenciál kiaknázását, és kiszabadítják ezen országokat az alacsony jövedelmi csapdából. Rövid távú céljaim között szerepel a botswanai esettanulmányban kifejlesztett módszertan további országokra történő alkalmazása, valamint az árfolyammozgások dinamikus modellezési lehetőségeinek kutatása (Tóth-Bozó & Szalai, 2019). Dolgozom továbbá a már említett kísérleti koncepció gyakorlati megvalósításán, illetve ehhez kapcsolódóan spanyol kollégáimmal vizsgáljuk a gamifikációban rejlő lehetőségeket, amelyeket a felsőoktatásban, azon belül is a vállalkozói kompetenciák fejlesztésében szeretnénk hasznosítani (Guillén Tortajada et al., 2020).

  1. ábra: Erőforrásfüggő gazdaságok, forrás: EITI

 

Saját publikációk, hivatkozások, linkgyűjtemény

Kapcsolódó saját publikációk listája

Barczikay, T., Biedermann, Z., & Szalai, L. (2020). An investigation of a partial Dutch disease in Botswana. Resources Policy, 67, 101665. DOI:10.1016/j.resourpol.2020.101665

Guillén Tortajada, E., Jiménez Martínez, M. P., Szalai, L., Caballero García, P. A., & Alcaraz Rodríguez, R. E. (2020). Instrument Design and Validation for Measuring Entrepreneurial Competence. Comunicación y Hombre, 16, 193–224. ISSN:1885–365X

Szalai, L. (2011). Paradox of Plenty. In L. Balogh, D. Meyer, & H.-D. Wenzel (Eds.), Analysis of Monetary Institutions and Space (pp. 111–138). Bamberg: BERG-Verlag. ISBN:978-3-931052-94-2

Szalai, L. (2018a). A Review on the Resource Curse. Periodica Polytechnica Social and Management Sciences, 26(2), 179–189. DOI:10.3311/PPso.10021

Szalai, L. (2018b). Institutions and Resource-driven Development. World Journal of Applied Economics, 4(1), 39–53. DOI:10.22440/wjae.4.1.3

Szalai, L. (2020). An Experimental Approach to the Resource Curse. In G. Družić & T. Gelo (Eds.), Conference Proceedings of the International Conference on the Economics of Decoupling (pp. 289–308). Zagreb, Croatia: University of Zagreb. ISBN:978-953-347-337-6

Tóth-Bozó, B., & Szalai, L. (2019). Political Announcements and Exchange Rate Expectations. World Journal of Applied Economics, 5(2), 53–66. DOI:10.22440/wjae.5.2.2

 

Linkgyűjtemény
Konferencia-előadások

A megfelelőségi hipotézisek empirikus vizsgálata (Budapest, 2013)

A bőség-paradoxon társadalmi vonatkozásai (Kaposvár, 2016)

Az intézményrendszer és a természeti erőforrások kölcsönhatása (Lisszabon, 2018)

Koncepció az erőforrás-átok kísérleti igazolására (Zágráb, 2019)

További linkek

Önéletrajz

ORCID profil

Kísérlet a gyakorlatban (videó)

Universidad Anáhuac (Cancún)

Universidad de Francisco de Vitoria (Pozuelo)

Saint Louis University (Madrid Campus)

 

Hivatkozások listája

Acemoglu, D., Johnson, S., & Robinson, J. A. (2001). The colonial origins of comparative development: An empirical investigation. American Economic Review, 91(5), 1369–1401. DOI:10.1257/aer.91.5.1369

Boschini, A. D., Pettersson, J., & Roine, J. (2007). Resource Curse or Not: A Question of Appropriability. Scandinavian Journal of Economics, 109(3), 593–617. DOI:10.1111/j.1467-9442.2007.00509.x

Corden, M. W., & Neary, P. J. (1982). Booming Sector and De-Industrialisation in a Small Open Economy. The Economic Journal, 92(368), 825–848.

Drelichman, M. (2005). All that glitters: Precious metals, rent seeking and the decline of Spain. European Review of Economic History, 9(3), 313–336. DOI:10.1017/S1361491605001528

James, Alexander. (2015). The resource curse: A statistical mirage? Journal of Development Economics, 114, 55–63. DOI:10.1016/j.jdeveco.2014.10.006

Murphy, K. M., Shleifer, A., & Vishny, R. W. (1989). Industrialization and the Big Push. Journal of Political Economy, 97(5), 1003–1026. DOI:10.1086/261641

Papyrakis, E. (2016). The Resource Curse - What Have We Learned from Two Decades of Intensive Research: Introduction to the Special Issue. Journal of Development Studies, (April), 1–11. DOI:10.1080/00220388.2016.1160070

Sachs, J. D., & Warner, A. M. (1995). Natural Resource Abundance and Economic Growth (NBER Working Paper No. 5398). Cambridge.

Sachs, J. D., & Warner, A. M. (1997). Fundamental Sources of Long-Run Growth. The American Economic Review, 87(2), 184–188.

Sala-i-Martin, X. (1997). I Just Ran Two Million Regressions. The American Economic Review, 87(2), 178–183.