BMe-Építőművészeti (DLA) Doktori Iskola

BME Építészmérnöki Kar DLA Építőművészeti Doktori Iskola

A veszprémi Dubniczay palota rekonstrukciója és bővítése

tervező: Klobusovszky Péter DLA, tervezőtársak Karácsony Tamás DLA, Kern Orsolya

A kutatási téma néhány soros bemutatása

A kortárs építészetben különösen nagy hangsúlyt kap a meglévő emlékek felújításának, revitalizációjának kérdése, és ezen belül is az a probléma, hogy miként viszonyulunk épített emlékeinkhez. Változtathatatlan műtárgyak-e ezek a régi épületek, avagy – az élet folyamatos változásának színtereiként értelmezve – az új szituációknak megfelelően folyamatosan alakítható elemként kezeljük őket. Erre a fontos kérdésre keresi a választ ez a sok külföldi és hazai építészeti díjjal díjazott projekt.

A kutatóhely rövid bemutatása

Építőművészeti Doktori Iskola – Középülettervezési Tanszék.

A Tanszék több mint hatvan esztendős történetét kiemelkedő építész alkotók fémjelezték és fémjelzik. (A Tanszéken oktató tanárok között hat Kossuth-díjas, egy Széchenyi-díjas és tizenhat Ybl-díjas építész volt, illetve van.) Az oktatás középpontjában mindig azok a legújabb és legérdekesebb építészeti problémák állnak, amelyek az oktatásban részt vevő külső és belső építész-tanárok aktuális tervezési-kutatási problémáihoz kapcsolódnak. Az oktatás eredményességét a tanszéken készített diplomatervek diplomadíj-pályázatokon elért sikerei is jelzik.

A Magyar Építőművész Szövetség és a Magyar Építész Kamara közös diplomadíjából – amely az ország összes építészképző intézményére vonatkozik – az utolsó nyolc esztendőben a tanszék hallgatói kaptak a lehetséges 40-ből 23-at, és az eddig kiosztott 34 Hauszmann Alajos kari diplomadíjból is ugyenennyit. Hat hallgatónk kapott Junior Príma díjat és kiemelkedő a tanszék hallgatóinak aránya az Építőművészeti Doktori Iskolában is.

A kutatás történetének, tágabb kontextusának bemutatása / Az építési program leírása

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 1997-ben országos, nyilvános és titkos tervpályázatot írt ki a volt Dubniczay barokk palotában kialakítandó Európa Ház, Várgaléria és a Magyar Építőipari Múzeum Téglagyűjtemény tanulmánytervének elkészítésére. Az 1998-ban elkészített engedélyezési terv pénzügyi okokból nem valósulhatott meg. 2002-ben az Önkormányzat elhatározta, hogy a korábbi programban szereplő Európa ház helyett a László Károly Gyűjteményt kívánja az épületben elhelyezni. Az ekkor megszerzett építési engedély – a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt – a funkcionális módosulással járó legszükségesebb változtatásokra korlátozódott. 2003 és 2006 között készültek el az épület felújításának végleges tervei.

A kutatás célja, a megválaszolandó kérdések / Az építési helyszín és környezet bemutatása

A vár középpontjában, a püspöki palotával szemben áll a veszprémi barokk építészet egyik legszebb emléke, az 1751-ben Dubniczay István kanonok által építtetett lakóház. A palota egy kelet - nyugat irányú, az utcától a várfalig húzódó telken áll. Az „L” alaprajzú főépület és a hozzá kétfelől csatlakozó gazdasági és kiszolgáló célú épületek „U” alakban zárják közre a bensőséges hangulatú udvart, melyről szép kilátás nyílik nyugat felé. Az utcai homlokzatokon a sima felületű lizénák, a párkány és a durva felületű faltükrök kontrasztja, az emelet törtívű szemöldökpárkánnyal, kagylós stukkódísszel koronázott ablakai és a főhomlokzat szobordíszes timpanonnal, falpillérpárral hangsúlyozott középrizalitja harmonikus barokk építészeti egységet alkotnak. Az épületnek több szempontból is meghatározó szerepe van a városképben. A központi tér felé dél felől közeledve, az egyetlen utcára felfűzött házak sorában fűrészfogas beépítésével, és a tölcséresen kiszélesedő utca terébe erőteljesen benyomuló négyaxisos oldalhomlokzatával az elénk táruló látvány fókuszában áll. Főhomlokzata a székesegyházzal, a püspöki (ma érseki) palotával, a nagypréposti palotával határolt és a Szentháromság oszloppal díszített térre néz. Udvari homlokzata a várfal rondellájának maradványával Veszprém nyugat felőli látképének sokszor megörökített, lényeges eleme. Mai állapota több építési periódus nyomát őrzi, amelyek meghatározását Dr. Kralovánszky Alán az általa vezetett 1980-as feltárás alapján vázolta fel először, amelyet falkutatásai és kivitelezés közbeni megfigyelései alapján (1997–2006) G. Lászay Judit művészettörténész pontosított. A vári beépítés jellemzően zártsorú, a míves homlokzatok összefüggő tömör térfalat alkotnak. A Dubniczay-ház tömegének sarokszerű kiszögellése a középkori vár védelmi rendszeréből a kapuépítmény és a belső várfal nyomvonalait őrző-követő térbeli struktúra. Karakteres csuklópontja a Vár utca alsó utca-szerű és felső, a Püspöki palota előtt térré öblösödő szakaszának. A veszprémi vár 16. századi felméréseiből ismert volt, hogy itt húzódott a külső és belső várat elválasztó várfal. A Dubniczay-ház telkén végzett régészeti kutatások igazolták a korabeli ábrázolások hitelességét, a telken több periódushoz tartozó várfalakat tártak fel, köztük az 1500 körüli rondellához tartozó vastag, külső várfalat is. A külső és belső várat határoló falakból és kapubástyából többnyire közműárkok ásását kísérő leletmentésekkor kerültek elő részletek. A barokk palota építésekor a meglévő alapfalak bizonyos fokig meghatározták annak kialakítását.

A Dubniczay-ház épületegyüttese a számos építési periódus során változó beépítési formákat mutatott. Első periódusában a főépület az utcával párhuzamos, emeletes, egytraktusos tömegként jelent meg. Ezt egészítette ki később – a főszárny bővítményeként – a keskenyebb, folyosót tartalmazó udvari traktus, valamint a kapualj nyugati oldalán létesített rizalit, illetve előbb a dél, majd az északi oldalszárny szintén több periódusban kiteljesedő kubusa. Az „U” alakú beépítést a XIX. század közepén a völgy felőli oldalon klasszicista épületszárnnyal zárták be, és így vált a telek átmenetileg keretes beépítésűvé. „U” alakú formáját a nyugati szárny 20. század elején történt bontásakor kapta vissza, újra kinyitva az udvart a kínálkozó panorámára.

A 18. század közepéig még állt a belső várkapu és védműve, és ennek következtében jött létre a vár főutcájának megtörő vonala és az épület e vonalat követő hangsúlyosan beugró térfala. A 18. század közepén Dubniczay István kanonok püspöki parancsra egy egytraktusos, egyemeletes házat építtetett, aszimmetrikus, rövid oldalszárnyú „U” alaprajzzal. A kapualjtól délre eső rész alatt boltozott pincét alakítottak ki. A kocsiáthajtós kapualjból nyílt a lépcsőház szegmensívű bejárata. A földszinten falazott kétkarú lépcsőn egyenesen a középső tengelyben lévő emeleti terembe érkeztek. Ezt a lépcsőt később még kétszer átépítették. A földszinten, a kapualjtól balra három boltozott szoba és a pincelépcső felett egy keskeny helyiség húzódik. Ezek megközelíthetősége periódusonként változott; a szárny végi keskeny helyiségbe és a következő két szobába például kezdetben a véghomlokzati ajtón keresztül léphettek – hiszen a magtárt pár évvel később emelték –, az utolsó szoba pedig az udvar felől nyílt. A kapualj túloldalán a lépcsőház, mellette az utca felől egy keskeny szoba, mögöttük két helyiség – egy nagyobb utcai szoba és egy alárendelt térrészben toalett kapott helyet.

Az emeleten enfilade-dal egybenyitott szobasor húzódott. A lépcsőház mögötti udvar felé eső helyiségben alakították ki a lakrész WC-jét, amely a legutolsó szobából nyílt. Az első, egytraktusos épületnek az udvari homlokzati képe az említett földszinti ajtókon kívül pontosan nem ismeretes. Feltételezhető, hogy az udvar felé is nyíltak ablakok, de a harmonikus összkép kialakításához néhány vaknyílást is ki kellett alakítani. Mivel egytraktusosan a helyiségek használata még a 18. század második felében is nehézkes volt, az épület udvarra néző oldalához nagy, nyitott ívekkel áttört folyosót építettek. A lépcsőház átalakításával (a folyosóról nyíló háromkarú lépcső, amely a jelenlegi, e század eleji lépcsőnek pontosan tükörképe volt) kialakult az elegáns palotaalaprajz. A nyugati, udvari homlokzat emeletén három nagy kosáríves és egy keskeny, magas félköríves nyílás volt, míg a földszinten, a kapu két oldalán kettő nagy, parapet nélküli. Egy következő periódushoz, a 18–19. század fordulójához köthető az emeleti ívek befalazása és helyükön nyolcosztású, magas, szalagkeretes ablakok kialakítása. A földszinti ívek nyitottak maradtak, ez magyarázza az ekkor megépített udvari rizalit csatlakozási pontjának formálását. A rizalit először egyenes záródást kapott. A telek déli oldalán épült meg utólag, de még a 18. század közepén a házhoz csatlakozó emeletes magtár. Ezzel átellenben egy nagy, szabadkéményes konyhából és két boltozott helyiségből álló kiszolgáló épület készült. A rondella maradványait egy félnyeregtetővel fedett kocsiszínnek használták. A melléképület csak később, a 18. század végén vagy a 19. század elején kapta mai, hosszan elnyúló alakját. A magtártól nyugatra eső, a felújítás előtt földszintes, eredetileg emeletes – erre archív fényképek utalnak – toldalék falazatai számos, összefüggéseit tekintve ma már értékelhetetlen átépítésre utalnak. A boltozott helyiség alapján ez is a főépület nagy átépítésével lehet egykorú. A századfordulón a várfal felé eső oldalon hangulatos svájci veranda épült. Legvégül az udvari rizalit – eredetileg síkban tartott – homlokzata kapott domború íves kialakítást a 19. század közepe táján. Ezzel egyidőben egy klasszicista, földszintes összekötőszárny létesült a telek nyugati határán, mely azonban mára elpusztult. Ezt az állapotot – a telek keretes beépítését – mutatja egy 1855-ös térkép. A házon egészen a 20. század elejéig manzárd tető volt, és amikor az leégett, már egy egyszerűbb nyeregtetős formát állítottak a helyére.

Kiemelkedő jelentőségűek a hét emeleti szobában és a kapualjtól balra eső helyiségekben feltárt díszítőfestések. A helyiségek többségében több periódusú festés maradt ránk. Ezek többnyire jó állapotúak és magas színvonalúak. Minden szoba kifestése más: van közöttük brokáttapéta utánzat; márvány lábazatos faltükrökkel díszített; csíkos mintázatú; a középtengelyben lévő szoba falain pedig a 18. század második felében igen divatos, egzotikus madaras tájképábrázolás (pálmafák, sások, liliomok) található. Ez a festésréteg ráfut az első periódusú, lépcsőházból közvetlenül nyílt ajtó befalazására. A rétegek tanúsága szerint a többi szobában is még csak fehér meszelés borította a szobák falát az első periódusban. Az első díszes kifestést Dubniczay kanonok valamelyik – eddig még nem azonosított – utóda megrendelésére készítették. A földszinti utolsó két szobát hűsölő teremként, Sala Terrenaként használták. A sarokszobában virágos lugast festettek a falra, a következőben pedig, amelyhez külön bejáratot nyitottak az udvar felé, sziklás táj és remetével ábrázolt barlang díszítette a falakat. E festések nemcsak színvonaluk miatt fontosak; Magyarországon még az utóbbi évtizedek eredményes kutatásai ellenére sem bővelkedünk paloták, lakóházak restaurálható falképeinek tekintetében.

Módszerek / A tervezés elvei

A rekonstrukció a ház korábbi beépítési módjai közül az utolsó, a XX. század végére kialakult „U” alakú formát őrzi meg. Az északi szárny fölötti emeletráépítés szimmetrikussá egészíti ki az udvar két térfalát és összefogja a földszinten lévő, különböző periódusban épült helyiségeket. A déli oldalon, az elbontott toldaléképület helyén a korábbi épületnagyságot követő, a magtárral azonos párkánymagasságú új téglaépület készült. A főépület 1905-ben leégett manzárd fedélszerkezetének formája rekonstruálható volt; ez alapján készült a padlásteret is magába foglaló, barokk minta alapján szerkesztett tető. Az épületben két múzeum működik.

Eddigi eredmények / Az épület bemutatása

László Károly Gyűjtemény

A képzőművészeti gyűjtemény az emeleti enfilade-ra felfűződő, rekonstruált díszítő falfestéssel rendelkező reprezentatív térsorban, az északi szárny emeletráépítésében és a tetőtérben kapott helyet. A főépület földszintjén, a kapualjtól balra találhatók az időszaki kiállításoknak helyt adó három egymásba nyíló kiállítótér. A földszint északi oldalán vannak a kiszolgáló helyiségek. A főépület északi végében, a korábbi toalett helyén, egy boltozati mező bontásával lift, és az első emeletről induló új tetőtéri lépcső épült. A reprezentatív emeleti enfilade tereiben lévő több korszakból származó díszítő falfestések restaurálása egy terem kivételével, pénzügyi okok miatt csak a konzerválás fázisáig jutott el. Ennek is köszönhető, hogy a terek belsőépítészeti kialakításánál a műtárgyak bemutatása fontosabb szempontnak bizonyult az enteriőr teljes rekonstrukciójánál. A freskók védettsége miatt a műtárgyakat itt a rekonstruált táblás barokk parkettaburkolathoz rögzített acél installációk hordják. A terekbe a festések korához, stílusához, színvilágához igazodó korabeli kályhák kerültek. Két helyiségbe restaurált bécsi üvegcsillárok, a többi helyiségbe múzeumvilágítás került.

Az északi szárny emeletráépítése az udvar felől ablaktalan vakolt tömegként jelenik meg. A belső tér az északi oldalon lévő felülvilágítókon keresztül kap megvilágítást. A fehérre festett vakolatlan téglafelületek homogén reliefként burkolják körül a teret: hőszigetelő téglafal, a vasbeton pillérek zsaluzataként működő kerámiaelemek és a ferde vasbeton lemez alsó síkján lévő téglabetét. A szoborposztamensek a tölgy padlóból nőnek ki. A főépület tetőterében – a falakhoz hasonlóan – gipszkarton burkolja körül a rekonstruált barokk fedélszerkezet elemeit. A beburkolt tető elemekből összeállított szerkezete így kristályos szerkezet benyomását kelti.

Tegularium

A Tegulárium kiállítóterei a főépület utcai homlokzati síkjától a várfalig terjedő pincerendszerben, a magtárban és a különböző korú töredékekből álló toldalék helyén felépült új fogadóépületben találhatók. A két épület közt sikátor jelöli a kor- és stílusváltást, és megmutatja az épület korábban szabadon lévő homlokzatát. Innen nyílik a múzeum új bejárata. Az új fogadóépület falai a külső és belső várfalat támasztó, föld alatti barokk ívekre ülnek rá. A tégla a múzeum építőanyaga és témája is. A falak és a bútorok 3 mm vastag, nyitott fugával vágott téglából rakott falazatok. A téglaszerkezetek a speciális fektetési technikának köszönhetően kőszerű felületként viselkednek. A pincében lévő padlóburkolat és a bútor egy egységet képez, melyet a hálós textúra jelez.

Várható impakt, további kutatás / Visszhang, kritika, további elképzelések

Díjak:

2009 FIABCI XI. Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat – Dubniczay Palota

2008 Molnár Péter-emlékdíj

2008 Szendrői Jenő-díj

2007 Pro Architectura Díj

2007 Piranesi-díj, dicséret

2007 ICOMOS-díj,

2006 Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Arany Emlékérme

Saját publikációk, hivatkozások, linkgyűjtemény

- Karácsony Tamás DLA: A veszprémi Dubniczay-palota felújítása, Építési évkönyv 2007, Az építéstudományi egyesület kiadványa, 2008, 54–59. oldal

- Klobusovszki Péter: A Dubniczay-palota rekonstrukiója, Veszprém, Magyarország (Reconstruction of the Dubniczay House, Veszprém, Hungary), Piranesi, 26.szám, 15. kötet, 2008. ősz, 64–69. oldal

- Torma Tamás: Egy kis téglázás, a felújított Dubniczay-palota és a Téglamúzeum Veszprémben, Népszabadság, 2007. IX. 7.

- Somogyi Krisztina: Lent, Fent, Bent – Rend, Téglamúzeum és László Károly Gyűjtemény, Veszprém, Alaprajz, 2007/4, 48–51. oldal

- Jeszeniczky Ildikó: A veszprémi Dubniczay-ház falkép-restaurálása, Műemlékvédelem 2007/2, 94–106. és 112–116. oldal

- Németh Katalin: A veszprémi Dubniczay-ház, helyreállítása, Műemlékvédelem 2007/2, 94–106. és 107–111. oldal

- G. Lászay Judit: A veszprémi Dubniczay-ház (Vár u.29 műemléki kutatása és annak hatása az épület újjászületésére, Műemlékvédelem 2007/2, 94–106. oldal

- Simon Mariann: Valós időben, Magyar Építőművészet, 20007/1, 4–10. oldal

- Varga Mihály: Gyűjtemények szimfóniája Veszprémben, ÉS 2006 XII. 8., 30. oldal (http://epiteszforum.hu/?q=node/4057)

- Sulyok Miklós (szerk.):Közép 60 – Építészet – Oktatás, A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának Középülettervezési Tanszéke 1946–2006, BME Középülettervezési Tanszék, 2006. kiállítási katalógus és DVD melléklet

- A Dubniczay-palota, Építészfórum: (http://epiteszforum.hu/?q=node/3036)

- Megnyílt a felújított Dubniczay-palota, Építészfórum: (http://epiteszforum.hu/?q=node/2982)